Lovarda

Anya az ovis tornán hallotta a többi anyukától, hogy nem messze a közeli erdő mellett egy csodaszép lovarda található sok megbízható loval, lovászokkal és egy pici halastóval. Az anyukák annyira lelkesen meséltek a helyről és arról, hogy gyerekeik mennyire szívesen járnak oda, hogy anya is fellelkesült. Elhatározta ha hétvégén jó idő lesz ők is megnézik a helyet.

Napsütéses kora tavaszi hétvége következett, így az időjárás sem akadályozta meg, hogy vasárnap délután Vili, Tama, apa és anya a lovardába menjenek.

A család könnyen odatalált a lovardához, amely nagyon nagy és valóban csodaszép lovakkal van tele.

A család sokáig nézte a lovakat és a lovagolni tanulókat. Apa és anya sok szép fényképet készített.

A látvány ugyan mindenkit lenyűgözött, de eleinte Tama és Vili a hatlamas lovak közvetlen közelében csak megilletődötten álldogált.

Vili azonban hamar összebarátkozott Lacikával, aki jól ismerte a lovakat és bátran simogatta, etette valamennyit. Így nemsokára Vili is felbátorodott és Lacikával együtt etette a lovakat.

Vili Olimpiát a fehér versenylovat etette legszívesebben. Természetesen anya Olimpiát is lefényképezte.

A lovardában egy kis tó is található. Nyári kánikula idején a lovak is hűsölhetnek benne, de kora tavasszal még csak kacsák úszkálnak a hangulatos tavon.

Az istálló mellett egy bátor cica lopakodott. A cicust Tamara vette észre először.

Az első lovardai kirándulás hamarosan véget ért. Anya és apa örült, hogy a gyerekek nem félnek a lovaktól, és megígérték, hogy legközelebb már nem csak azért látogatnak el a lovardába, hogy az állatokkal barátkozzanak, hanem ha van kedvük, akkor a lovaglást is kipróbálhatják.

Gyerekek ez a lovarda nagyon közel van Dorkáék házához - jutott eszébe apának. Meglátogassuk őket? - kérdezte. Igen - válaszolták kórusban a gyerekek. Rendben, de nem illik bejelentés nélkül menni, előbb felhívjuk őket és megkérdezzük, hogy nem zavarunk-e.

Szerencsére Dorkáék otthon voltak és örültek a látogatásunknak. Míg a szülők beszélgettek, addig Dorka, Laura, Tamara és Vili nagyot játszottak a gyerekszobában.

A gyerekek estére nagyon elfáradtak. Hazafelé az autóban Tamara és Vili is elaludt.

A héten Vilmos és Tamara sokat emlegették a lovardát és alig várták, hogy újra hétvége legyen és a lovaglást is kipróbálhassák.

A várt nap hamar elérkezett. A család ismét a lovardában volt. Vili Fülöp Hercegen,

Tama pedig Sissy hercegnő hátán lovagolt.





Az erdei lovas sétára a pónin lovagló gyerekeket Búza és Csíra kutyus is elkísérték.

A póni lovaglás után Tama szeretett volna egy nagy lóra is felülni. Erre nem került sor, de az erdőszéli lovardában és a lovakban még egy jó darabig gyönyörködött a család.

A lovardából hazafele a család a repülőtér oldalsó kerítéséhez is ellátogatott. Vili és Tama a kerítésen csüngve figyelték a le- és felszálló repülőgépeket.

Sajnos ez az időpont a repülőtéri kíváncsiskodáshoz nem tűnt a laglaklamasabbnak, mert éppen akkor csak kevés érkező és induló repülő volt látható és azok se repültek nagyon közel. Apának azért néhányat sikerült lefényképeznie.

Játszunk bábszínházat!

Egy szomorkás téli napon Tamara és Vili mindenen összevesztek. Anya ezen egy cseppet sem csodálkozott, mert a család akkor már egy hete szinte ki se mozdult a lakásból. A gyerekek betegek voltak, az idő csúnya, ködös és esős volt, az utak pedig nagyon jegesek.

A sok vita közben anya vígasztalta, békítgette a gyerekeket, de ők éppenhogy kibékültek az egyik veszekedés után rögtön újabb következett.

Na ezt azonnal hagyjátok abba!- vesztette el türelmét már anya is, de hiába. Se a szép szó, se kiabálás nem használt már.

Szerencsére ekkor anyának hirtelen eszébejutott valami. Gyerekek emlékeztek még a Bábszínházra?-kérdezte.

Ahol a minden egér szereti a sajtot láttuk? - kérdezett vissza Vili.

Bizony arra gondolok, ahol a bejárat fölött is bábok vannak kitéve - válaszolta anya.

Miért kérdezed, elmegyünk megint? - érdeklődött lelekesedve Tamara is.

Majd elmehetünk, de előbb meg kell gyógyulnotok. Tudjátok mit, addig bábszínházast itthon is játszhatunk!

Hogyan? - kérdezték a gyerekek.

Az emeleteságyra rakunk egy pokrocot, ti fölmásztok rá, a főlső szint támlája mögé bújtok és onnan báboztok.

Jó, de mamutos, meg dinós bábunk nincsen és én a dinókról szeretnék mesélni. - mondta Vili.

Ugyan kicsim, bábozni nemcsak bábokkal lehet, bármelyik játék állattal bábozhattok odafent.

Ez tetszett midnekinek. Vili és Tama felvitték az emeleteságyra a "bábokat" és szépen báboztak. Anya az előadást a mesélős fotelből nézte, ami most a nézőtér volt.

Anyának tetszett az előadás, de jaj a kis bábművészek hirtelen újra veszekedni kezdtek. "Ne arról mesélj Tamara" "Én most a dinókkal szeretnék bábozni" "Én a pónival" "Most én beszélek nem Te." A veszekedés egyik pillanatról a másikra verekedéssé fajult. Tama sírt.

Gyerekek, jól tudjátok, hogy nem szabad verekedni, az emeletes ágyon különösen nem. Nagyon veszélyes, le is eshettek! Már Vili is sírt. Ekkor anya felmászott közéjük megvígasztalt mindenkit és kitalálta, hogy először csak egy gyerek mesél. Míg Vili bábozik addig Tama is közönség lesz, utána cserélnek.

Anya kibővítette a nézőteret, az emeletes ággyal szemben a fotel mellé kirakta a kisszékeket, és a világítós macival még színházi fényt is varázsolt :)

Vili több felvonásban dinókról mesélt. Előadásában sok harcos jelent volt. A felvonások között Tama és anya a szünetet, a büfét, de még a perecevést is eljátszották, éppen úgy, ahogy az az igazi bábszínhzázban történt.

Vili után Tama bábművész következett. Tama a macival és a pónival bábozott, előadására apa is megérkezett. A macis mesében nem voltak harcos jelenetek, helyette a szöveg volt folyamatos :)

Az előadásokat mindenki nagyon élvezte. A család elhatározta, hogy ezentúl sűrűbben rendez bábszínházat a gyerekszobában.

Autókiállítás Pécelen

Gyerekek apának most nagyon sok munkája van, sajnos hétvégén is dolgoznia kell. Ne zavarjuk itthon, gyertek csavarogjunk egyet! Olvastam, hogy ma Pécelen tűzoltó bemutató és autókiállítás lesz. Menjünk el! - mondta anya egy napfényes kora őszi délelőtt.

Nem megyek, nekem nincs kedvem! - vágta rá Vili ellentmondást nem tűrő hangon.

Jaj Vilikém, hiszen hármunk közül te éreznéd magad ott a legjobban és neked is kell a friss levegő! Ha itthon maradsz, zavarod apát! Ne kéresd magad, induljunk el! - válaszolta anya határozottan. Végül Vilit is sikerült meggyőzni, bár sokáig kérette még magát.

Tama, Vili és anya megérkeztek Pécelre. A tűzoltó bemeutatót sajnos lekésték, azonban a régi tűzoltóautó még ott állt a péceli Fáy kastély udvarán.

Csodaszép régi oldtimereket lehetett látni a kiállításon.

Még jaguar is akadt.

Anyának azonban a Rolls-Royce tetszett a legjobban.

A régi kastélyudvar egyik szegletében rally cross autóversenyzők állították ki autóikat.

Vili az autóversenyző bácsikkal az autóversenyekről, mint egy felnőtt úgy beszélgetett.

A bácsik megmutatták autójukban a különleges biztonsági övet és felajánlották Vilinek, hogy bátran próbálja ki a vezetőülést, de ő azt inkább csak kívülről szemlélte meg.

A versenyzőbácsik büszkén mutatták meg a versenyeken nyert kupáikat is.

Nicsak ismerősök - szólt anya. Mikor a kiállításon Panka jött szembe Boribabával.

Tamus az egész kiállításból a legjobban nekik örült és a borgrácsgulyásnak, melyet a család ebédre evett.

Vili megkérte anyát, hogy ebéd után a modernebb gyors autókat is fényképezze le. Anya így tett, és közben nagyon büszke volt, mert az ő édes kisfia mindegyik autóról elmondta egytől egyig, hogy milyen típusú és persze valamennyi autó motorhangjának utánzása sem maradhatott el.

Mikor anyáék hazaértek a kiállításról hárman egymás szavába vágva mesélték el elményeiket apának. Apa már bánta, hogy nem tartott velük. Tudjátok mit jövő hétvégére is kitalálunk valami programot, oda már én is veletek megyek! - mondta apa, ezzel magát is megvigasztalva. Majd a család együtt nézte végig a péceli kiránduláson készült fényképeket, melyeket Vili azóta is gyakran nézeget.

Repülőtér

Menjünk el a ferihegyi emlékparkba!-kérte anyát Vili egy szombat délután.

Úgy szeretném vezetni a repülőt megint!

Jó ötlet - mondta anya. Tamának is biztos tetszene, mikor ott jártunk nagyon kicsi volt még, és ott apával mi is kipróbálhatjuk az új fényképezőgépet majd.

Nekem hamarosan megműtik a lábamat, utána sokáig nem tudok majd veletek kirándulni menni. Öltözzetek fel gyorsan és már indulhatunk - helyeselt apa is.

Siessetek az öltözéssel, oda kell érnünk mielőtt besötétedik! - tette hozzá anya.

A család fél óra múlva már az emlékpark kapujánál volt. Anya észrevette, hogy a rácsos kapu zárva van. Szomorúan olvasta el a feliratot, az emlékpark télen nem üzemel, csak tavasszal nyit ki újra. A gyerekek azonban egy percig sem csüggedtek, mert az Emlékpark kapujától ellátni a repülőtér épületéig is. Tama és Vili szinte egyszerre mondták: akkor most a repülőtér kilátóteraszára menjünk fel! Rendeben, az emlékparkba pedig tavasszal eljövünk majd - mondta apa.

Nem sokkal ezután a család már a kilátóteraszron állt.

A teraszról nemcsak az óriási repülőgépeket, hanem nagyon sok érdekes járművet is látni lehet, mint a csomagszállító autót, ami az utasok csomagjait szállítja a repülőtér épületébe. A kerozinos autót, ami üzemanyagot visz a repülőgépeknek, és a "lépcsősautót" is, amelyen keresztül az utasok lejöhetnek a magas repülőgépekből.

Tamának legjobban a nagy repülőgépek tetszettek, Vilinek pedig a le- és felszálló gépek és valamennyi jármű, ami a repülőtéren dolgozik.

Anya és apa sok szép fényképt készítettek és örültek, hogy a gyerekek ennyire élvezik a látványt.

A család egészen sokáig maradt a teraszon, még a naplementét is onnan nézték.

Az ötlet

Mikor Bartos Erika Anna és Peti sorozatából olvasok gyermekeimnek, mindig tátott szájjal hallgatják. Ha már későre jár, akkor is sokszor ismétlődik az "anya csak egy utolsót még!" felkiáltás.

Ezek az egyszerű mesék valósággal lenyűgözik gyerekeimet. Ha Anna és Peti olyan helyszínen járnak a mesékben, ahol már mi is jártunk, akkor gyakran kérik, hogy Vili és Tamával helyettesítve újra meséljem el. Ez nem meglepő, hiszen imádják azt is, ha esténként a napunkat mondjuk el.

Mikor a soroztat sokadik kötetét tartottam a kezemben, akkor döbbentem rá, hogy ez a sorozat olyan, mintha egy gyerekek nyelvén írt csodás rajzokkal illusztált blog lenne. Elhatároztam, hogy Vilmos és Tamara számára a saját kirándulásainkat, történeteinket megpróbálom megörökíteni egy blog felületen. Rajzolni nem tudok olyan szépen, mint Bartos Erika, fényképezni viszont nagyon szeretek, így a mi történeteinket fényképeink segítségével mesélem el.